34. fejezet - Svájci síelés 6. nap; Hazatérés

Sziasztok!

Ez egy kicsit rövidke fejezet lesz, inkább képekkel. Komolyan bocsánat érte. :)

Majd kiengesztellek titeket. :)

Addig is kellemes olvasást, remélem kapok kritikát/szavazatot.

xx

D

december 23, vasárnap.
VI. nap - Utolsó nap

  - Van valami baj? - kérdezte Louis.
 - Csak nem tudom, mit vegyek fel - vigyorogtam rá, majd végül az ágyra terítettem pár lehetséges outfitet.
Végül, közösen egy világos farmer mellett döntöttünk, amihez egy fekete, átlátszó inget vettem fel. A fülembe tettem  a kedvenc fülbevalómat, felvettem pár karkötőt, majd kivasaltam a hajamat. Fél óra alatt még sminkelni is sikerült, majd kifelé menet felkaptam egy kabátot, meg a fekete bakancsomat, és már ott is állt Ben.

 - Jó reggelt - mosolygott rám édesen, mire én is hasonlóképpen reagáltam. - Jó látni.
 - Neked is, és... köszönöm? - Zavarban voltam. Most először néztem végig rajta. Legelőször a két kávé szúrta ki a szememet.
 - Ezt neked hoztam - nyújtotta oda az egyiket. - Dupla karamellás, egy cukorral.
 - Ó, hát még emlékszel.
 - Nehéz lenne elfelejteni. - Erre lépett ki a házból Zayn. Nagyon álmos feje volt, mostanában kelhetett.
 - Jó reggelt - nyöszörögte, majd megállt mellettünk. - Zayn Malik.
 - Ben Martin. - Kezet fogtak.
 - Nem akarunk menni? - szólaltam meg.
 - Jaa, de, gyere, foglaltam asztalt a kedvenc helyemre itt - vigyorgott Ben. - Még találkozunk, örültem!
 - Hasonlók - morogta oda, mikor már indultunk is.

 - Szóval - kezdtem -, ez a kedvenc helyed?
 - Igen, nem voltál még itt?
 - Á, nem - ráztam meg a fejemet.
 - Pedig jó hely. Mit választasz? - Ekkor érkezett meg a pincér is.
 - Rád bízom magamat.
Rendeltünk, majd hozattunk fehérbort is. De csak fél órával később indult be a beszélgetés.
 - Hogy telt az elmúlt két éved? - kérdeztem.
 - Őszintén? Teljesen összetörtem, hogy ide kellett költöznünk. Nagyon szerettelek, és szörnyen sokáig tartott magamban legyűrni azt, hogy valószínűleg soha többé nem láthatlak, érinthetlek... - Itt nagy levegőt vett. - Aztán a dolgok picit elfajultak.
 - Elakarod mondani?
 - Azt hiszem, igen.
Miközben folyamatosan beszélt, csendesen eszegettünk.
 - Hetekig, hónapokig depressziós voltam és drogoztam. Hiányoztál, és nem tehettem semmit sem a szakítás után. Rossz társaságba keveredtem, apámmal összevesztem, nem tanultam és ez majdnem végleges is lett. Ráadásul elkezdtem cigizni, és néhány dologgal mai napig nem tudok leállni...
 - Ugye... most... csak... viccelsz? - dőltem hátra, kikerekedett szemekkel.
 - Nem viccelek - mosolyodott el.
 - Ha tudtam volna, hogy ennyire tönkreteszlek, sosem lépek be az életedbe... annyira sajnálom, Ben!
 - Nem tetted tönkre az életemet, fogd már fel. - Kedvesen rám mosolygott.
 - De... amiket felsoroltál? Az mind negatív.
 - Azóta már minden helyre jött.
 - Ezt most csak azért mondod, hogy ne akadjak jobban ki - néztem rá komolyan, mire felnevetett.
 - Igen, valóban nem szeretném, hogy miattam kiakadj... de nem hazudnék neked. Apámmal kibékültem, bár a házasságuk olyan szinten el van romolva, hogy azt már nem igen lehetne helyrehozni - fújta ki a levegőt.
 - Na és a társaság, a drogok?
 - Már annak is vége - mondta komolyan, miközben mindketten belekortyoltunk a borunkba. - A srác, aki mindenbe belekevert, most börtönben van. Nincs félnivalód, nem fogok visszaváltozni.
 - És ha mégis? Nem te irányítod ezt, Ben.
 - Úgy beszélsz velem, mint az anyám - vigyorgott, mire felnevettünk .
 - Csak - fújtam ki a levegőt -, féltelek.
 - Nem vagyunk már egymás életének a része.
 - De ettől függetlenül nem örülnék, ha eltűnnél belőle - motyogtam, lehajtott fejjel.
 - Sosem látsz... nem mindegy?
 - Baszd meg, Ben! Most miért beszélsz így velem? - akadtam ki, miközben indulatosan az asztalra csaptam.
 - Halkabban - szólt rám. - Egyébként is, nem értem, miért vagy kiakadva. Megváltoztam, más lett a modorom.
 - Azt vettem észre...
 - Kérlek, ne keltsd a feszültséget. Tudok magamra vigyázni, így huszonegy után.
 - Oké, oké, igazad van - emeltem fel beszéd közben a kezemet, védekezésképpen.
 - Örülök, hogy sikerült lenyugodnod.
... ebéd után sétálni indultunk.
 - Lányokkal hogy állsz? - kérdeztem, miközben megkínált cigivel. - Köszönöm, van. - Majd elővettem a sajátomat, megkerestem az öngyújtómat és rágyújtottam.  Ő is így tett.
 - Nem igazán volt komoly kapcsolatom, de az egyetemen vannak "áldozataim" már - vigyorgott. 
 - Na, erre csak ilyen szinten voltam kíváncsi - mosolyodtam el, miközben továbbra is sétálgattunk az utcákon. - Szeretsz itt lakni?
 - London jobb volt egy picivel, de meg lehet szokni - rántotta meg a vállát, miközben egy padhoz irányított minket. - Milyen London nélkülem?
 - Egy évig Louisval laktam, de pár hónapja már egyedül tengetem a napjaimat.
 - Srácok? Akadnak, gondolom.
 - Mindig akadnak - nyújtózkodtam el.
 - Konkrétat.
 - Jártam jó néhány hónapig azzal a sráccal, akivel találkoztunk a háznál, tudod... Zayn... a napokban szakított - mosolyodtam el. - Meeeg, előtte Harryvel is egy rövidebb ideig. - Megvontam a vállamat.
 - Szóval nem volt komolyabb, mi?
 - Mint ahogy neked sem.
 - Jól összehoztuk mi ezt - mondta, mire csak bólintottam.
Pár percig még csendben üldögéltünk, mikor megszólalt a telefonom.
 - Igen, Louis?
 - Lassan hazajöhetnél, egy óra múlva indulunk a repülőtérre.
 - Basszus, tényleg. Már ennyi az idő? - lepődtem meg. - Bocsánat, sietek. - Majd letettem a telefont.
 - Menned kell, gondolom - szólalt meg, mire bólogatni kezdtem.  - Akkor - állt fel -, örülök, hogy  láttalak.
 - Mikor jössz Londonba? - kérdeztem, miközben újra elindultunk hazafelé.
 - Szilveszterkor ott leszek!
 - Akkor mindenképpen üzenj, vagy keress meg.
 - Nem felejtem el - kacsintott rám.
 - Na, sietnem kell. Még látjuk egymást. Komolyan, örülök, hogy beszélhettünk, iszonyatosan szoktál néha hiányozni - vallottam be, mire közelebb lépett és adott két puszit, majd megölelt.
 - Ugyanez van nálam is. Na, menj csak, nehogy elkéssetek miattam. Szia!
 - Köszönöm - mosolyodtam el. - Vigyázz magadra, Ben!
 - Tudom - vigyorgott szélesen, majd sarkon fordultam és sietősen elindultam a házunk felé.

Már a repülőn voltunk, személy szerint Louis mellett foglaltam helyet, és a vállán pihentettem meg a fejemet.
 - Mindjárt elalszol - szólalt meg.
 - De te nem hagyod, mert beszélsz hozzám.
 - Bocs, de ha elalszol, egyedül leszek, ahhoz meg nincs kedvem.
 - Jól van... cserébe... megkérhetnélek valamire?
 - Persze, mondd - mosolygott.
 - Költözz vissza hozzánk, kérlek!
 - Lehet róla szó - mondta vigyorral az arcán, mire beleboxoltam a karjába. - Oké, oké, visszaköltözöm. A Nialles para már úgyis lecsengett.
 - Köszönöm - mosolyogtam rá, majd megpusziltam az arcát.