36. fejezet - Karácsony és a munka

Újra itt, következő fejezettel. :)

Írjatok kritikát, ha úgy van, csetre vagy a kommentekhez! :)
Köszöntem.

xx

Amikor felkeltem, az óra "hajnali" hét órát mutatott, vagyis az ébresztőm ekkor csörgött. Mérgesen kinyomtam, majd mikor megfordultam az ágyban, a nagy semmivel találtam magamat szemben; Louis sehol nem volt, helyette egy levélke hevert a párnáján. Felültem az ágyában, nyújtózkodtam, majd megtörölgettem a szemeimet és a kezembe vettem a papírt.

"Jó reggelt! :)

Sajnálom, de előbb el kellett jönnöm otthonról, csütörtök reggel, vagy szerda este találkozunk. Addig is nagyon-nagyon vigyázz magadra!

Boldog karácsonyt. :) A személyes ajándékomat hazatérésem környékén adom oda. :)

Louis"

És tényleg, ma reggel volt karácsony reggel. Én pedig tök egyedül ültem az ágyban, az üres házban. Az élet szívás.

Sóhajjal, de nagy nehezen felálltam és elindultam a saját szobám felé. Meztelenre vetkőztem, majd átsétáltam a fürdőbe. Nos, az egyedüllét egyetlen jó része volt, hogy nem kellett túlságosan... felöltözni. Felröhögtem hangosan az eszmecserémről magamban, miközben beálltam a zuhany alá. Megfürödtem a kedvenc narancsos tusfürdőmmel, majd pár perc elteltével kijöttem a kabinból. Megtörölköztem, a hajamat a fejem tetejére állítottam be kontyba, végül kisminkeltem magamat. Anyáékat délre várom, elvileg majd ebéddel így gyorsan mentem felöltözni a szobámba. Egy egyszerű, fekete farmer és egy türkizkékes-zöldes inget választottam, amit megkötöttem elől. Egy kicsit táskába belepakoltam a legfontosabb dolgokat, aztán előkerestem a kedvenc téli magassarkúmat, amit felvettem, felkaptam egy fekete szövetkabátot, cigit a számba és már mentem is ki a házból. Hm, reggel nyolc, és kész is vagyok! Egyre jobb.

Anyám és Frank ünnepi étkét véletlenszerűen találtam ki a húspult előtt álldogálva, de mikor már tíz perce fagyoskodtam ott, úgy döntöttem, hogy egy csirkehúslevessel, milánóival és valamilyen almás-fahéjas süteménnyel be kell érniük. Az utam később a borokhoz vitt, ahol két ismerős arcot is felfedeztem. Liam és Zayn.

 - Sziasztok - toltam melléjük a bevásárlókocsimat, majd én is tanulmányozni kezdtem az italfehozatalt.

 - Á, szia, Olivia - lepődött meg Liam.

 - Helló - mondta kurtán Zayn.

 - Mi járatban?

 - Á, bort választok ebédhez - mondtam. - Anyáékat várom, és kéne valami finom.

 - Segítsek? - kérdezte Zayn, amin kissé meglepődtem. Most azt játsszuk, hogy hozzám szól?

 - Jó lenne - mosolyodtam el kedvesen. - Milánóit csinálok, jobb nem telik ki most. Így is örülök, ha kész leszek vele - panaszkodtam, amin én magam is meglepődtem, meg ő is. Látszott az arckifejezésén, mire egyből védekezni kezdtem. - Sajnálom, ez nyilván nem érdekelt.

 - Először is - kezdte vigyorogva -, édes vöröst ajánlanék, mert az tökéletesen menne a milánóiidhoz. Másrészt, nincs azzal semmi gond, hogy ezt főzöl. Jó szakács vagy, biztos ízelni fog nekik.

 - Köszönöm - mondtam lágyan, majd leemeltem két üveg bort, és betettem a bevásárlókocsimba. - De akkor sem tudom, hogy leszek kész. Már fél tíz!

 - Szeretnéd, hogy segítsek esetleg? Szívesen átmegyek, nincs semmi dolgom.

 - Nem akarom, hogy rám pazarold az idődet, plusz valahogy majd biztos elboldogulok. - Eközben sétált vissza közénk Liam.

 - Mi a téma? - érdeklődött mosolyogva, majd belepakolt ő is egy üveg bort a kocsijukba.

 - Á, semmi - legyintettem.

 - Nem lesz kész a családi ebéddel, de nem engedi, hogy segítsek, pedig itt panaszkodik.

 - Én is szívesen átmennék segíteni - kezdte Payne, - de ha Zayn megy, a kaja nem fuvarozza magát haza.

 - Tényleg átmegyek, ha szükséged van rám - mondta, mire felsóhajtottam.

 - Köszönöm, akkor kéne a segítséged.

 - És persze lelépek anyudék érkezése előtt - tette hozzá.

 - Ahogy gondolod, de akár maradhatsz is...

 - Nem, nem akarok zavarni.

 - Nos, akkor megyek viszont, további jó főzőcskézést - vigyorgott ránk Liam, majd sarkon fordult.

 - Már minden megvan? - kérdezte Zayn, mire bólintottam. - Akkor fizessünk és menjünk.

 - Rendben - egyeztem bele, majd így is tettünk.

Az út hazafelé csendesen telt, néha-néha megszólaltunk, lényegtelen témákat latolgattunk, miközben a rádió halkan szólt. Bepakoltunk a házba, és kiültünk a teraszra rágyújtani.

 - Nem leszünk kész, ha itt cigizgetünk - mondta.

 - Erre mindig van idő, plusz a levest már feltettem és a milánóihoz a darált húst.

 - Király vagy - vigyorgott. - És még csak tíz óra. Egyébként, hogy telnek az ünnepek?

 - Eddig nem rosszul – mondtam őszintén. – Elég pörgős volt, tegnap este Harryéknél veletek, most anyáékkal… bár lesz két semmittevős napom. Vagyis, Leilával holnap délután elvileg megajándékozzuk egymást, de ezen túl nincs programom.

 - Értem – vigyorgott.

 - Ne haragudj, hogy sokat beszélek…

 - Nem, nem – mondta széles vigyorral az arcán. 
 - Louis nélkül egyedül érzem magamat. De örülök, hogy itt vagy, furcsamód.  
Megrántotta a vállát. - Inkább azért vagyok itt, igazság szerint, hogy mondjak valamit. 
 - Várom - mosolyodtam el, miközben  majdnem megőrültem. Most miért kell túráztatni?
 - Tudom, hogy Liam elmondta a kiakadásomat tegnap, de... sajnálom, rendben? Lényegében már túlléptem rajtad, csak rossz látni még mással.
 - Érthető - bólogattam.
 - De nem akarok tőled semmit... csak simán legyünk barátok. Tudom, hogy ezt már megbeszéltük, meg egyértelmű volt, de...
 - Jobb tisztázni - fejeztem be a mondatát. 
 - Pontosan. 
Aztán már sokkal felszabadultabban beszélgettünk tovább, miközben megfőztük az ebédet. 

Pár perccel anyáék érkezése előtt lépett le, majd ők is megérkeztek. Igazából nem tulajdonítottunk a dolgoknak nagy feneket, átlagos témákat latolgatva ebédeltünk meg, majd megajándékoztuk egymást, miközben bort iszogattunk, módjával persze. Anyáék ajándéka nekem egy Chanel táska és egy gyönyörű, fekete magassarkú volt. Anyának én pedig egy nyakláncot vettem, még Zermattban, Franknek pedig egy  üveg bort vettem, a kedvencéből. Délután kettő környékén már készülődtek, mikor megcsörrent a telefonom. 
 - Ó, szia, CeCe - vettem fel. 
 - Helló, Olivia - szólt bele, körülbelül lihegve. - Szörnyen bunkó vagyok, hogy felhívtalak, nagyon sajnálom, de felsőbb erők irányítanak. 
 - Hallgatlak, mondd csak. 
 - Nagyon nagy szívességet tennél nekem, ha bejönnél egy órán belül, vagy ahogy tudsz. Mikeot már beriasztottam, meg néhány munkatársat még. Szörnyen sok a papírmunka, ráadásul vagy tíz karácsonyi interjút kéne átnézni, így nem két perces a meló.
 - Hát, nem tudom, ünnepek vannak, szabin vagyok - húztam, mire felsóhajtott a vonal végén. 
 - Jól van, jól van, adok egy hét fizetett szabadságot, ha ma meg holnap bejössz. 
 - Egy órán belül ott leszek - mondtam egyből.
 - Ezt már szeretem! Akkor, hamarosan. Szia!
 - Helló, CeCe. - Majd letettem. 
 - Akkor mi megyünk is, behívtak? - kérdezte anya, miközben már az ajtóban álltunk. Bólintottam. - Akkor, jó munkát. Majd keresünk. 
 - Vigyázzatok hazafelé - mondtam.
 - Te is magadra! És kellemes ünnepeket - fűzte hozzá Frank, mire elvigyorodtam.
 - Nektek is. Sziasztok! - Puszik, ezer szia és köszönet, majd leléptek, én pedig fénysebességgel szaladtam fel az emeletre. 
Gyors tempóban öltöztem át, a mostani szerelésem pedig egy szürke farmerból, fehér trikóból és fekete, kötött pulcsiból állt. Felvettem egy random, fekete magassarkút, tettem egy nyakláncot a nyakamba és beledobáltam néhány apróságot a táskámba. 

Tizenöt perc múlva már úton is voltam, nem sokkal később pedig már az irodába csörtettem be. 
 - Megérkeztem - kiáltottam fel, mire Mike felnevetett. 
 - Azt halljuk. De amúgy elég gyors voltál.
 - Ugye? - vigyorogtam, mire ő is így tett. - Amúgy, boldog karácsonyt - mondtam mindkettőjüknek.
 - Neked is - visszhangozták. 
 - Szóval, mit is kéne csinálni, és meddig?
 - A fiúknak lesz ma késő délután egy interjújuk, és holnap délelőtt kettő. Az ünnepi időszak mindig ilyen pörgős - fűzte hozzá. - Aztán ebből két interjúhoz kéne a csatolt képek közül válogatni párat, mert újságban fognak megjelenni, a harmadik pedig rádiós. 
 - És Louist hogy tesszük bele...?
 - Az lesz a külön feladatod, hogy felhívd és azt a pár kérdést, ami hozzá szegeződik majd, feltedd neki és majd bevágják a cikkbe. 
 - Oké - bólintottam. - És ez a sok munka?
 - Jaa, a lényeget nem mondtam - kapott a fejéhez. - Ma van kedd? - Bólintottunk. - Szerda estére hívjátok vissza Louist, elvileg akkor akar alapjába véve hazajönni... és rendezünk egy céges bulit, amire ti is, meg ők is hivatalosak. 
 - Zsír - vigyorgott Mike, miközben lazán hátradőlt a székében. 
 - Szorít a határidő, ráadásul közel a parti is, meg ünnepek vannak, szóval sok szerencsét a megszervezéséhez - kacsintott ránk CeCe, mire felsóhajtottam. Ez nehéz feladat lesz. 
 - És mikor végzünk? - kérdezte az irodatársam, mire én is kérdőn tekintettem a munkaadónkra. 
Ránézett az órájára, majd utána válaszolt csak. - Most van három... hát, amint készen vagytok mind a három interjúval és a parti alapjait elintéztétek. 
 - Szóval estig itt leszünk - mondta Mikenak, aki csak felnevetett. 
 - Azért remélem nem!
 - Én is - sóhajtottam.
 - Nos, srácok, minden nálatok van. Sok szerencsét, lent megtaláltok. - Majd távozott. 
 - Nos, akkor gyorsan együtt csináljuk meg a két Louisos interjút, aztán felhívom.  
Neki is láttunk... az volt az érdekes, hogy a kérdések legalább 80%-a nem a lányokról és a pletykák lereagálásáról szólt, hanem a februári, két hetes, amerikai turnéról akartam minél többet megtudni. Az igazat megvallva, nem is tudtam erről a turnéról és hideg zuhanyként ért, hogy akkor most hetekre megint utazhatok el/avagy maradhatok itthon, szinte tök egyedül.
 - Fura vagy, mi a baj? - nézett rám, miközben még mindig az első interjú kérdéseit nézegettük.
 - Csak én nem tudtam erről a turnéról?
 - Nekem mondta CeCe - vonta meg a vállait Mike. - Miért? 
 - Hát... meglepett. Egy srác sem közölte, hogy két hónapon belül megint elutaznak. 
 - Biztos mondani akarták - motyogta, miközben teljesen belemélyedt már a második interjú kérdéseinek olvasásába. 
 - Mindegy, hagyjuk - sóhajtottam, majd folytattam a munkát.

Louisval beszélte, aki közölte, hogy azért nem mondták a  turnét, mert nem tartották fontosnak, meg amúgy is, mivel ott kell lennem rajta (!), ezért úgyis megtudtam volna időben. Ezen kicsit kiakadtam, de nem akartam egy őrültnek tűnni, ezért az összes felgyülemlett feszültségemet egy cigarettán próbáltam letudni, a rögtönzött szünetünkben. 
 - Kiugrok vacsiért, neked hozzak valamit? - lépett ki az erkélyre Mike. 
 - Attól függ, merre mész!
 - Szerintem KFC, de elég nagy ott a választék. Te nem jössz ki?
 - Hozz nekem valami finomat, de inkább nem megyek is. Addig cigizek meg nézek helyet a partinak - mondtam egyszerűen. 
 - Oké - vonta meg a vállát, majd felvette a kabátját és eltűnt, én pedig itt maradtam a gondolataimmal. 
"Valamivel fel kéne kavarni az állóvizet."

A délután és este hátralévő részében lefoglaltuk a helyet, ettünk, baromkodtunk és néhány holnapi dolgot is foglaltunk, mint például a DJ, pultos srácok és még meghívókat is küldtünk. Így szabadultunk el olyan este tíz környékén.