21. fejezet - "Anya"

 Új fejezet!

Kéretik a végén kommentelni, ha lusták vagytok, szavazni! :) Avagy fordítva.
Valamint ezer köszönet a (számomra) sok szavazatért.

xx

Egy gyönyörű szombat reggelre ébredtem. Aztán ránéztem a telefonom kijelzőjére, ahol a dátum visszarángatott a fájdalmas valóságba. Egy órán belül itt lesznek anyáék. Anya, meg a mostani pasija, Frank. Na jó, ez kicsit túlzás, mert már vagy két éve együtt vannak, de akkor is, nem az apám, és nem kedvelem Franket. Ilyen gondolatok között foglaltam el a fenti fürdőt fogat mosni, megfürdeni, és valami kényelmes ruhába öltözni. Louis is hasonlóképpen cselekedett.
Épp, mire elkészültünk, csöngettek. A kukucskálón kinéztem, és anya meg Frank volt ott. Mosolyogva nyitottunk nekik ajtót.
 - Jaaaj, hát sziasztok! - köszöntött minket anya bájvigyorral az arcán. - De megnőttetek megint, esztek ti rendesen? Olyan vékonyak vagytok!- Idegesen méregetett minket a nagy, zöld szemeivel, miközben bele-beletúrt a vállig érő, szigorú, egyenes hajába. Amióta az eszemet tudom, ő így hordja, ez pedig már a védjegyévé vált. Anyu már közeledett a negyvenöthöz.
 - Sziasztok, fiatalok - intett nekünk Frank. Neki barna haja és barna szeme volt, egyszerű, negyven körüli pasasnak látszott. Oké, talán sosem tudtam volna megmondani, hogy miért is nem kedveltem, de biztosan megvolt rá az okom, még egy éve, mikor megismertem és elköltöztem otthonról.
 - Gyertek be - zökkentett ki Louis hangja, majd bekísértük őket a nappaliba, és leültünk a kanapéra.
 - Köszönjük, de nem maradunk sokáig - mondta anya "kedvesen".
 - Akkor este gyertek át, főzünk nektek valamit.
 - Köszönjük a meghívást - bólintott Frank.
 - Mikorra jöjjünk?
 - Este nyolc?
 - Remek, addig meglátogathatjuk Frank rokonait is - mondta anya. - Nos, akkor nem is zavarnánk, este nyolcra jövünk. Kérdés: hozzunk valamit?
 - Valami finom bort a vacsorához? - kérdezett Louis vissza.
 - Rendben! - Mindannyian felálltunk, és a bejárati ajtó felé vettük az irányt.
 - Sziasztok - köszöntek egyszerre, majd elmentek.
Néhány percig csendben álltam az ajtó előtt, míg meg nem győződtem róla, hogy elment. Ekkor a konyhapulthoz szaladtam, hogy elvegyem a cigimet, majd rágyújtottam a nappaliban. Ó.
 - Ne itt - kiáltott rám Louis, majd kifelé kezdett tolni.
 - Bocs - pöfékeltem, már a teraszon állva, és leültünk egymás mellé a napágyakra.
 - Sosem értettem, miért izgulod túl az anyáddal való találkozást.
 - Talán most túlzásba vittem, de Zayn találkozni akar vele, és alig bírtam róla lebeszélni! Emlékszel, hogy mi volt Bennel.
 - Ó, talán nem is baj, ha most két napig távoltartod magadat tőle.
 - Vagy akár csak ma estére... holnap már max csak beköszönni jönnek.
 - Nem lesz nehéz - villantotta rám a mosolyát, majd fintorogni kezdett. - Csak ne lenne ilyen büdös az a cigi!
 - Nem hatsz rám - nevettem fel, majd belenyúltam a zsebembe, és felvettem a csörgő telefonomat. - Igen?
 - Itt Leila, zavarlak?
 - Ó, szia, dehogy zavarsz! Mizujs'?
 - Épp ezt szerettem volna kérdezni - mondta. - Nem tudnál átjönni a délután folyamán? - Rápillantottam a kijelzőn lévő órára, majd visszatettem a fülemhez a telefont.
 - Inkább délelőtt, akár fél órán belül ott vagyok... csak délutánanyáékat látjuk vendégül.
 - Á, világos. Akkor fél óra múlva. Puszi.
 - Szia - mondtam, majd letettem a telefont.

 - Szia - köszöntöttem mosolyogva, mikor kinyitotta nekem az ajtót.
 - Hellóóóó - borult a nyakamba.
 - Na, mivan', ennyire hiányoztam? - kérdeztem vigyorogva, miközben elkezdtünk az emeletre sétálni, majd kiültünk Ben mellé az erkélyre.- Helló, Ben - köszöntem neki.
 - Szia, Olivia - viszonozta, majd adott két puszit. Szépen leültünk a szokásos helyünkre, és csak néztünk ki a fejünkből, míg Leila meg nem szólalt.
 - Ú, képzeld el, Ben összeszedett valami kiscsajt magának!
 - Ó, komolyan? Gratulálok!
 - Nem lényeg, jó csaj, bírom.
 - Reggel a csaj sikítozására keltünk - tette hozzá barátnőm, majd felröhögött.
 - Miért sikitozott? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
 - Azt mi sem tudjuk - nevetett fel Ben. - Bírom, csak néha vannak... butaságai.
 - Mióta is ismered...?
 - Szerintem úgy... egy hete? Vagyis... egy hete "járunk"... össze - itt megköszörülte a torkát -, de kb egy hónapja már ismerem. Csaaaak akkor még másra vártam.
 - Hm, ezt még nem is mesélted - vigyorgott rá a húga. - Amúgy ti kértek kávét? Most csinálnék.
 - Igen - szólaltunk meg egyszerre, mire csak bólintott és lement.
 - Szóóóóóval, vártál valakire? - kérdeztem halkan, felhúzott szemöldökkel.
 - Talán rád - mondta egyszerűen.
 - Ezt velem miért felejtetted el közölni?
 - Sosem közlöm az ilyen dolgokat - vonta meg a vállát.
 - Oliviaaaaa, lejönnél segíteni? - hallottunk lentről a kiabálást, mire mindketten felálltunk. Sietve indultam volna meg az erkélyről kifelé, mikor Ben megfogta a csuklómat, és magához rántott.
 - ... és még mindig - mondta halkan, szinte már az ajkaimba. Aprót bólintottam, és mégközelebb hajoltam hozzá. - Egyik este átjöhetnél, ha gondolod!
 - Leila...
 - Megoldjuk, meg amúgy is, szinte sosincs itthon! Na, kérlek, nem hiszem, hogy megbánnád - vigyorgott rám. Na, ennek sosem tudok ellenállni.
 - Na, jó... ha egyik este üres a ház, megoldhatjuk - mondtam egy sóhajtás kíséretében.
 - Oliviaaaa - jött az újabb ordítás a konyhából.
 - Megyek mááááááár! - Ben felnevetett. - Majd írj.
 - Nem hagyom ki.
Lecaflattunk a konyhába, ahol az idegbeteg Leilával találkoztunk össze. Minden tiszta kávé volt.
 - Ezt hogy sikerült? - röhögött Ben, mire én is elmosolyodtam.
 - Forró volt, és megfogtam, és leesett - hüppögött. Körbenéztem, és adtam egy rongyot a kezébe, majd kerestem egyet magamnak is, és elkezdtük a barna folyadékot, ez esetben kávét törölgetni.
Fellélegezve, egy újabb kávé után ültünk ki beszélgetni Leilával -már a bátyja nélkül- az erkélyre. Rég volt ilyenre alkalmunk. Mindent elmeséltem neki Niall szülinapjáról, meg arról, hogy Zayn szerelmet vallott és anyával akar találkozni. De talán a legmeglepőbb -még számomra is- Harry megjelenése a rózsával c. előadás volt.

Előételnek bazsalikomos zöldborsólevest, főételnek kapros-halas krokettet zöldsalátával, majd desszertnek egy egyszerűbb áfonyás tortát készítettünk Louisal. Volt húsz percem anyáék érkezéséig, így felszaladtam az emeletre, és beálltam a szekrényem elé. Úgy döntöttem, hogy nem öltözködöm túl; egy fekete, bő felső, és egy egyszerű farmer mellett voksoltam.

A hajamat kifésültem és hullámosan hagytam meg, és egy picit kisminkeltem magamat.
A csengő megszólalt, és Louis rohant mosolyogva eléjük, hogy beengedje őket.
 - Sziasztok, gyertek be! - Majd puszik és ölelések hada. - Üljetek le! - Mindenki elfoglalta a helyét a gyönyörűen megterített asztalnál, én pedig felszolgáltam az előételt.
 - Hmm, Olivia, kislányom, nagyon kitettél magadért!
 - Vagyis, kitettünk - mondtam. - Louis isteni szakács!
 - Mindig is mondtam, hogy házasodjatok össze, úgy kedvelem ezt a gyereket! - Majdnem a torkomon akadt az épp' lenyelt falatom. Lou csak édesen elmosolyodott.
 - Micsoda bók, köszönöm!
 - Anyu, mi csak barátok vagyunk - néztem rá gyilkos tekintettel.
 - Sosem volt jó ízlésed.
 - Hagyjuk - sóhajtottam.
 - Ha már itt tartunk... van barátod? - kérdezte félénken Frank.
 - Nincs - ráztam meg a fejemet. Frank kérdő tekintettel nézett rá Louisra.
 - Ó, nekem sincs, de nem is lenne időm barátnőre, turnék, meg ilyenek...
 - És milyen volt Spanyolország?
 - Jó - mondtuk egyszerre.
Aztán ilyen témákról beszélgettünk, miközben jóízűen falatoztunk. Egyre kezdtem ellazulni, ahogy telt az idő, és már a desszertet is befejeztük. Épp a kanapén ülve társalogtunk. Aztán teljesen váratlanul csengettek, mire Lou pattant fel és vigyorogva nyitott ajtót.
Ekkor teljesen lefagytam, mivel Zayn sétált be a házba, széles vigyorral, két csokor virággal és egy üveg borral a kezében. Jaaaajajj.
 - Jó estét, Zayn Malik vagyok  nyújtott kezet Franknek -, egy kicsit lekéstem a vacsorát, de ezt önnek hoztam.
 - Frank Jones. - Aztán anya felé igyekezett.
 - Zayn Malik.
 - Arabella Davis - mondta a szokásos hangnemében anya, majd kezet csókolt neki Zayn, és mosolyogva átvette tőle a virágot.
 - Ezt pedig neked hoztam - lépett oda hozzám egy másik virággal, és adott a számra egy puszit.
 - Benned kit tisztelhetünk? - nézett rá anya. - Nem a nevedre vagyok kíváncsi, azt hallottam.
 - A barátom - mondtam.
 - Nem úgy volt, hogy...
 - Ez bonyolult - vágtam rá, mire anya megdermedt egy picit, majd nagy levegőt vett.
 - Szívesen megismerkednék magukkal - nézett "a barátom" anyáékra.
 - Ennek nem állhatunk az útjába - mosolygott (!) anya, majd leültette közé és Frank közé Zaynt.
Naaagyon-nagyon sokáig beszélgettek, ami már szinte megrémített, de anya mosolygása és hangos fel-felnevetgélése teljesen megnyugtatott. Louis is a társaságukban volt, míg én a konyhában "szórakoztam" a mosatlanokkal.
 - Kell egy kis segítség? - kérdezte, miközben mellém lépett.
 - Ó, igen, köszi.
 - Úgy látom, nagyon elvannak - dünnyögte Lou, miközben törölgette a vizes tányérokat.
 - Nem láttam anyát még ilyen normálisan viselkedni fiú társaságában. Vagyis, fiúm társaságában.
 - Ez pozitív, ne agyalj ezen ennyit, jól elnevetgélnek - bökött oldalba játékosan, mire elmosolyodtam.
Zayn nem maradt sokáig, olyan fél tizenkettő körül ment haza, anyáék pedig tíz perccel később. Már a taxi is megérkezett, mikor anya felém fordult és megölelt.
 - Szeretlek, kislányom.
 - Én is, anyu!
 - Holnap nem jövünk már, még van egy kis dolgunk.
 - Rendben - mondtam, miközben egy aprót bólintottam.
 - Még annyit, hogy ez Zayn gyerek egy... jó srác, ne hagyd elmenni.
 - Anya, ez meglepő mondat tőled - nevettem fel, mire elmosolyodott.
 - Találtál végre egy rendes fiút magadnak, olyan büszke vagyok rád.
 - Ben is az volt - motyogtam.
 - Őt hanyagoljuk, elköltözött. Becsüld meg ezt a Zayn gyereket - ismételte magát.
 - Arabella, indulnánk - szólt ki a taxiból Frank.
 - Vigyázz magadra, Olivia.
 - Szia, anya - mosolyogtam rá, majd adtunk egymásnak két puszit és elmentek.
Amint meggyőződtem róla, hogy igen távol vannak az utcában, a levegőbe boxolva sikítottam fel az örömtől, amit Louis készségesen nézett végig -igen nagy vigyorral az arcán- az ajtóból.
 - Gyere te harcos - vezetett be a házba. - Már késő van, ne ugrálj az utcán is sikoltozz.
 - Annyira boldog vagyok, jobban nem is sülhetett volna el!
 - Na, akkor köszönd meg.
 - A te érdemed? - érdeklődtem meglepetten.
 - Ahamm - mondta bólogatva, majd felmentünk az emeletre.
 - Köszönöm, Louis - néztem rá mosolyogva. Válaszul csak rám vigyorgott, majd mindketten elfoglaltuk a szobánkat.
Kellemes meglepetések napja volt a mai.