Szasz'tok! :)
Na, ennél a fejezetnél kezdett elfogyni az ihletem, ha az igazat akarom megvallani. Szóval bocsánat, ha kissé lapos lett.
Kéretik szavazgatni, kommentelgetni. :)
xx
Hétfő reggel hét óra volt, és most ébredtem fel a telefonom hangos csörgésére. Minden reggeli szenvedésem ellenére széles vigyorral indult a napom. Tíz perc alatt elintéztem a reggeli dolgaimat a fürdőben, majd a már tegnap este előkészített szűk, magas derekú, fekete szoknyámat és a betűrt, úgyszintén szűk fehér ingemet vettem fel. Cipőnek a szokásos topánkát választottam, a hajamat copfba tettem hátul, majd egy picit kisminkeltem magamat.
Épp a világmentő kávémat csináltam, miközben a rádióban az egyik kedvenc dalomat hallgattam. Egy régebbi Lana Del Rey szám volt az, mindig is a kedvencek között volt a helye.
- „Diet
mountain dew, baby, New York City can we get it down low down and gritty, do you
think we'll be in love forever? Do think we'll be in love?” - énekelgettem.Tovább énekeltem, majd a Million Dollar Mant is, meg a Carment.
- Ha már ennyire pörögsz, nekem is csapathatnál egy kávét - ült le a pulthoz Louis.
- Én ma dolgozom, csinálj magadnak! - Majd továbbénekeltem a Carment.
- Oliviaaaa.
- Ne gyere a nagy szemeiddel! - mondtam felemelt kézzel.
- Ooooooliviaaaa.
- Ah, tessék, ott van az enyém, idd meg. Majd csinálok másikat.
- Köszi - vigyorgott rám, majd felpattant és megpuszilt. Nagy sóhajtás keretei között felálltam, és újabb kávét tettem fel magamnak, ami tíz perccel később -vagy annyival se- de készen lett. Tovább dalolászva ültem ki a teraszra, majd rágyújtottam.
Tipikus reggelek.
Majdnem nyolcra sikerült csak beérnem -forgalom- a munkahelyemre. Ez de furcsa. Igen nagy irodaházról volt szó, mondjuk mit is hittem, ez az SME. Vagy tizenöt emeletes lehetett, mindenhol ablakok, a járdákon pedig rohangáló emberek. Megállapítottam, hogy nem öltöztem túl. Na jó, talán egy picit.
Izgatottan szálltam be a liftbe, majd nyomtam meg a tizenkettedik emelet gombját. A lift csendben indult meg, és szörnyen jól nézett itt ki minden. Halk zene morajlott fel az apró hangszórókból a tetőn. Néhány pillanat alatt elértem a célomig, majd nyitódott az ajtó, és kiléptem a liftből. Néhányan kérdő tekintettel mértek végig, én pedig elveszetten körbenéztem.
Az emelet nem volt túl nagy, középen egy társalgó rész volt, bőrgarnitúrákkal és dohányzóasztallal. Ahogy előre, majd jobbra és balra néztem, három igen nagy iroda került a szemem elé. Az egész helyiség fekete-bézs és fehér színekben pompázott, ami igen modern stílust kölcsönzött az egésznek. Széles, bátor mosollyal az arcomon indultam el az ajtók irányába, és kezdtem olvasgatni a névtáblákat rajta. A középsőhöz érve álltam meg, és realizáltam, hogy megérkeztem. Körbenéztem, majd aprót kopogtattam.
- Gyere be - szólt ki az ismerős női hang. Lassan, kissé újra félve, de kinyitottam az ajtót. - Á, épp időben, gyere, csüccs le! - Valahogy másként viselkedett és beszélt, szinte már angyalinak volt mondható. Aztán megpillantottam egy srácot, aki vele szemben ült.
- Sziasztok, jó reggelt - mondtam halkan, majd helyet foglaltam az ismeretlen mellett.
- Olivia, ő itt az unokaöcsém, Michael! - Kezet fogtunk.
- Örülök, hogy megismerhettelek - mosolyogtam rá.
Elvigyorodott. - Hasonlóan én is. - Végignéztem rajta. Egy lezser világos farmert, fehér v kivágású felsőt és egy sötétkék zakót viselt. Világos szemei, és -számomra igen elmondhatatlan színű-, talán vöröses-sötétbarnás haja volt, ami oldalt megvolt nyírva. Világítóan világos zöld szemei voltak, igen.
Krákogva néztem újra CeCere.
- Miért is vagyunk itt mindketten? - A vörös első értelmes mondata eddig. Korombeli lehetett.
- Az asszisztensi állást fogjátok betölteni.
- Ketten?
- Igen, igen, ketten - bólogatott. - De nem versengve, hanem együtt dolgozva. Ezt már most szeretném leszögezni, remélem világos voltam.
- Lesz saját irodám?
- Nem, Michael, nem. - Nagyot sóhajtott, majd felnevetett. - De lesz egy közös irodátok, a tizenötödiken. Csak ott volt üres és nagy.
- Nem nem úgy volt, hogy az tök kihalt meg lerombolt? - vonta fel a szemöldökét.
- Felújították az elmúlt hónapokban. - Felém fordult. - Eddig raktérként szolgált, de mára már mindent elrendeztek. Tök üres most, csak a ti irodátok lesz majd azon az emeleten elhelyezve.
- Azonnal elfoglalhatjuk? Már ma? - kérdeztem.
- Persze.
- És mit fogunk csinálni pontosan? - érdeklődött az "irodatársam".
- Arról majd kaptok listát, de nagyjából a banda napjainak a megszervezése, sajtótájékoztatók és koncertek rendezése, program szervezés.
- Nem túl pontos - dünnyögte.
- A "masszírozd meg Zaynt" kéréstől egészen egy turné pontos állomásainak a kiválasztásáig bármit kikaphattok feladatként. De csak szépen sorjában.
- Mivel kezdünk?
- A fiúk a délután interjúra mennek, felfaxolom a kérdéseket, amiket át kell néznetek, hogy mi mehet és mi nem. Utána ezt kell a fiúknak elküldeni, dél a határidő, négykor van az egész.
- Király - bólintottam egy aprót, majd az ajtó felé pillantottam.
- Mehettek fel, tizenötödik emelet.
Az iroda tényleg nagy volt. Ahogy beléptem, teljesen beszippantott a helyiség modern stílusa, az alapszínek pedig össze voltak hangolva az egész hellyel. Azaz itt is a fekete-fehér-bézs színek fordultak elő, de a bútorok leginkább fából voltak. Balra volt egy nagy, az egész oldalsó falat beterítő könyvespolc, ami előtt egy dohányzóasztal, néhány fotellel, ez puha szőnyegre volt ráhelyezve. Jobbra pedig két íróasztal, egymás mellé tolva. Ezek mögött is volt egy könyvespolc. (Mindehol könyvespolcok?) Valamint díszítésnek néhány gyönyör kép volt a falakra aggatva, de még mindig nem végeztem a feltérképezéssel. Egy kisebb erkély is volt az irodánkhoz "csatolva", ami már most személyes kedvenc volt. Kint két szék és egy asztal volt elhelyezve.
- Nem rossz - állapította meg, majd levetette magát az erkélytől távolabbra eső székre, ami az asztal mögé volt betolva. Szerencséje, mivel a másikat már magamban lefoglaltam.
- Ja. - Majd én is hasonlóképpen cselekedtem.
- Egyébként, hívj csak Mikenak.
- Olivia. - Majd kezet ráztunk.
Aztán ebédszünetig -ami reálisan délben volt, fél órás, mint megtudtuk- addig elfaxolták nekünk "lentről" a kérdéseket, amit néhány óra alatt át is nyálaztunk, CeCe nagy örömére.
- Merre mész ebédelni? - kérdezte mosolyogva.
- Egy barátommal eszem, valahol errefelé egy kínaiban.
- Á, nem ami itt van két utcányira? Az a Jing Li....?
Megvontam a vállamat. - De, de, elvileg oda megyünk.
- Akkor majd máskor - közölte, semmi mosollyal az arcán. Ez sose mosolyog? (Na, jó, talán egyszer láttam eddig ilyesmit az arcán.)És miért közölte velem, hogy majd máskor fogok vele ebédelni? Az, hogy szeretnék e, úgy tűnik, nem fontos.
Megeresztettem egy gúnyos mosolyt, majd felkaptam a táskámat az asztalról, amint idő volt, és kiindultam az irodából. Nem tartottam szükségesnek köszönni, csak némán beszálltam a liftbe és lementem a földszintre. Az épület bejárata előtt álldogált az én drágaságom, Zayn. Épp CeCevel csevegett.
- Sziasztok - sétáltam ki mosolyogva, majd megöleltem Zaynt és adtam egy puszit az arcára.
- Ebédelni jöttél érte? - kérdezte a főnököm tőle.
- Aha - vigyorgott, majd bólintott.
- Megkaptad a kérdéseket?
- Igen, megkaptuk - válaszolta. - Amint visszaértem, együtt elkezdjük őket nézegetni, nyugi.
- Remek - engedett fel a vörös hajú, majd a táskájában kezdett kotorászni. - Akkor, hagylak is titeket. Fél egyre várlak vissza, Olivia.
- Értettem. Helló, CeCe.
- Jó étvágyat - szólt utánunk.
Gyalog indultunk el az étterem felé, kézen fogva.
- Hogy telik az első munkanapod? Mindent hallani akarok.
Felnevettem, ma először ilyen felszabadultan. - Érdekesen, de egyelőre tetszik. A hely fantasztikus, meg az irodám is, az meg plusz pont, hogy veletek foglalkozhatok.
- Munkatársak milyenek? - jött a következő kérdés, mire elgondolkodtam.
- CeCe aranyos, meg az unokaöccse... hát... őt még nem sikerült megismernem, de valószínű, lesz rá alkalmam... közös iroda. - Értetlenül nézett rám. - Ő is új, és CeCe mindkettőnket beszervezett a munkába.
- Hát, a lényeg, ha jól érzed ott magadat - mondta, miközben puszit lehet az arcomra. Megálltunk a kajálda előtt, majd bementünk. Igen, belülről is inkább egy kínai gyorskajáldának tűnt, mintsem étteremnek. Kértünk magunknak valamit, majd leültünk falatozni egy, a sarokban lévő boxba.
Eszegettünk, nevetgéltünk és elmeséltem neki nagyjából az egész napomat.
Munka után szinte egyből az adott interjú helyszínére siettem. A fiúk már nagyjából ott voltak, kivéve Niallt és Zaynt, de rajtuk kívül már Mike és CeCe, meg az interjútok is megjöttek. Az utolsó öt percben érkeztek be a fent említettek, és Zayn azonnal felém indult meg, széles mosollyal az arcán. Megállt előttem, majd lehajolt hozzám megcsókolni.
- Szeretlek - suttogta, majd rohant is beülni a helyére. Én pedig Mike mellé totyogtam.
- Ő volt a barátod?
- Úgy tűnik - mosolyodtam el.
- Akkor miért nem mondtad neki, hogy szereted... viszont? - kérdezte alig hallhatóan, vigyorral az arcán.
- Nem kell mondanom ahhoz, hogy számára is nyilvánvaló legyen - mondtam összepréselt ajkakkal, majd a fejemet felszegve sétáltam a "főnök" mellé, és figyeltem az eseményeket.
Közben csak sikitozásokat hallottam a fejemből. Gondolatok.
"HAZUDSZ, HAZUDSZ, HAZUDSZ."
És igazuk volt a hangoknak.
Az interjú után mindketten szépen meglettünk dicsérve, majd felajánlották a fiúk, hogy menjünk el velük -a bandával- vacsizni, pizzázni, inni valahová. Mike belement, de én inkább nemet mondtam a dologra.
Fáradtan slattyogtam haza, nyűgös voltam és a ruha is kezdett kényelmetlenné válni. Ahogy hazaértem, mentem fürdeni, majd fogat mostam, felkaptam a hálóingemet és "jó éjt cigi" nélkül aludtam el, pillanatok alatt.
- Ha már ennyire pörögsz, nekem is csapathatnál egy kávét - ült le a pulthoz Louis.
- Én ma dolgozom, csinálj magadnak! - Majd továbbénekeltem a Carment.
- Oliviaaaa.
- Ne gyere a nagy szemeiddel! - mondtam felemelt kézzel.
- Ooooooliviaaaa.
- Ah, tessék, ott van az enyém, idd meg. Majd csinálok másikat.
- Köszi - vigyorgott rám, majd felpattant és megpuszilt. Nagy sóhajtás keretei között felálltam, és újabb kávét tettem fel magamnak, ami tíz perccel később -vagy annyival se- de készen lett. Tovább dalolászva ültem ki a teraszra, majd rágyújtottam.
Tipikus reggelek.
Majdnem nyolcra sikerült csak beérnem -forgalom- a munkahelyemre. Ez de furcsa. Igen nagy irodaházról volt szó, mondjuk mit is hittem, ez az SME. Vagy tizenöt emeletes lehetett, mindenhol ablakok, a járdákon pedig rohangáló emberek. Megállapítottam, hogy nem öltöztem túl. Na jó, talán egy picit.
Izgatottan szálltam be a liftbe, majd nyomtam meg a tizenkettedik emelet gombját. A lift csendben indult meg, és szörnyen jól nézett itt ki minden. Halk zene morajlott fel az apró hangszórókból a tetőn. Néhány pillanat alatt elértem a célomig, majd nyitódott az ajtó, és kiléptem a liftből. Néhányan kérdő tekintettel mértek végig, én pedig elveszetten körbenéztem.
Az emelet nem volt túl nagy, középen egy társalgó rész volt, bőrgarnitúrákkal és dohányzóasztallal. Ahogy előre, majd jobbra és balra néztem, három igen nagy iroda került a szemem elé. Az egész helyiség fekete-bézs és fehér színekben pompázott, ami igen modern stílust kölcsönzött az egésznek. Széles, bátor mosollyal az arcomon indultam el az ajtók irányába, és kezdtem olvasgatni a névtáblákat rajta. A középsőhöz érve álltam meg, és realizáltam, hogy megérkeztem. Körbenéztem, majd aprót kopogtattam.
- Gyere be - szólt ki az ismerős női hang. Lassan, kissé újra félve, de kinyitottam az ajtót. - Á, épp időben, gyere, csüccs le! - Valahogy másként viselkedett és beszélt, szinte már angyalinak volt mondható. Aztán megpillantottam egy srácot, aki vele szemben ült.
- Sziasztok, jó reggelt - mondtam halkan, majd helyet foglaltam az ismeretlen mellett.
- Olivia, ő itt az unokaöcsém, Michael! - Kezet fogtunk.
- Örülök, hogy megismerhettelek - mosolyogtam rá.
Elvigyorodott. - Hasonlóan én is. - Végignéztem rajta. Egy lezser világos farmert, fehér v kivágású felsőt és egy sötétkék zakót viselt. Világos szemei, és -számomra igen elmondhatatlan színű-, talán vöröses-sötétbarnás haja volt, ami oldalt megvolt nyírva. Világítóan világos zöld szemei voltak, igen.
Krákogva néztem újra CeCere.
- Miért is vagyunk itt mindketten? - A vörös első értelmes mondata eddig. Korombeli lehetett.
- Az asszisztensi állást fogjátok betölteni.
- Ketten?
- Igen, igen, ketten - bólogatott. - De nem versengve, hanem együtt dolgozva. Ezt már most szeretném leszögezni, remélem világos voltam.
- Lesz saját irodám?
- Nem, Michael, nem. - Nagyot sóhajtott, majd felnevetett. - De lesz egy közös irodátok, a tizenötödiken. Csak ott volt üres és nagy.
- Nem nem úgy volt, hogy az tök kihalt meg lerombolt? - vonta fel a szemöldökét.
- Felújították az elmúlt hónapokban. - Felém fordult. - Eddig raktérként szolgált, de mára már mindent elrendeztek. Tök üres most, csak a ti irodátok lesz majd azon az emeleten elhelyezve.
- Azonnal elfoglalhatjuk? Már ma? - kérdeztem.
- Persze.
- És mit fogunk csinálni pontosan? - érdeklődött az "irodatársam".
- Arról majd kaptok listát, de nagyjából a banda napjainak a megszervezése, sajtótájékoztatók és koncertek rendezése, program szervezés.
- Nem túl pontos - dünnyögte.
- A "masszírozd meg Zaynt" kéréstől egészen egy turné pontos állomásainak a kiválasztásáig bármit kikaphattok feladatként. De csak szépen sorjában.
- Mivel kezdünk?
- A fiúk a délután interjúra mennek, felfaxolom a kérdéseket, amiket át kell néznetek, hogy mi mehet és mi nem. Utána ezt kell a fiúknak elküldeni, dél a határidő, négykor van az egész.
- Király - bólintottam egy aprót, majd az ajtó felé pillantottam.
- Mehettek fel, tizenötödik emelet.
Az iroda tényleg nagy volt. Ahogy beléptem, teljesen beszippantott a helyiség modern stílusa, az alapszínek pedig össze voltak hangolva az egész hellyel. Azaz itt is a fekete-fehér-bézs színek fordultak elő, de a bútorok leginkább fából voltak. Balra volt egy nagy, az egész oldalsó falat beterítő könyvespolc, ami előtt egy dohányzóasztal, néhány fotellel, ez puha szőnyegre volt ráhelyezve. Jobbra pedig két íróasztal, egymás mellé tolva. Ezek mögött is volt egy könyvespolc. (Mindehol könyvespolcok?) Valamint díszítésnek néhány gyönyör kép volt a falakra aggatva, de még mindig nem végeztem a feltérképezéssel. Egy kisebb erkély is volt az irodánkhoz "csatolva", ami már most személyes kedvenc volt. Kint két szék és egy asztal volt elhelyezve.
- Nem rossz - állapította meg, majd levetette magát az erkélytől távolabbra eső székre, ami az asztal mögé volt betolva. Szerencséje, mivel a másikat már magamban lefoglaltam.
- Ja. - Majd én is hasonlóképpen cselekedtem.
- Egyébként, hívj csak Mikenak.
- Olivia. - Majd kezet ráztunk.
Aztán ebédszünetig -ami reálisan délben volt, fél órás, mint megtudtuk- addig elfaxolták nekünk "lentről" a kérdéseket, amit néhány óra alatt át is nyálaztunk, CeCe nagy örömére.
- Merre mész ebédelni? - kérdezte mosolyogva.
- Egy barátommal eszem, valahol errefelé egy kínaiban.
- Á, nem ami itt van két utcányira? Az a Jing Li....?
Megvontam a vállamat. - De, de, elvileg oda megyünk.
- Akkor majd máskor - közölte, semmi mosollyal az arcán. Ez sose mosolyog? (Na, jó, talán egyszer láttam eddig ilyesmit az arcán.)És miért közölte velem, hogy majd máskor fogok vele ebédelni? Az, hogy szeretnék e, úgy tűnik, nem fontos.
Megeresztettem egy gúnyos mosolyt, majd felkaptam a táskámat az asztalról, amint idő volt, és kiindultam az irodából. Nem tartottam szükségesnek köszönni, csak némán beszálltam a liftbe és lementem a földszintre. Az épület bejárata előtt álldogált az én drágaságom, Zayn. Épp CeCevel csevegett.
- Sziasztok - sétáltam ki mosolyogva, majd megöleltem Zaynt és adtam egy puszit az arcára.
- Ebédelni jöttél érte? - kérdezte a főnököm tőle.
- Aha - vigyorgott, majd bólintott.
- Megkaptad a kérdéseket?
- Igen, megkaptuk - válaszolta. - Amint visszaértem, együtt elkezdjük őket nézegetni, nyugi.
- Remek - engedett fel a vörös hajú, majd a táskájában kezdett kotorászni. - Akkor, hagylak is titeket. Fél egyre várlak vissza, Olivia.
- Értettem. Helló, CeCe.
- Jó étvágyat - szólt utánunk.
Gyalog indultunk el az étterem felé, kézen fogva.
- Hogy telik az első munkanapod? Mindent hallani akarok.
Felnevettem, ma először ilyen felszabadultan. - Érdekesen, de egyelőre tetszik. A hely fantasztikus, meg az irodám is, az meg plusz pont, hogy veletek foglalkozhatok.
- Munkatársak milyenek? - jött a következő kérdés, mire elgondolkodtam.
- CeCe aranyos, meg az unokaöccse... hát... őt még nem sikerült megismernem, de valószínű, lesz rá alkalmam... közös iroda. - Értetlenül nézett rám. - Ő is új, és CeCe mindkettőnket beszervezett a munkába.
- Hát, a lényeg, ha jól érzed ott magadat - mondta, miközben puszit lehet az arcomra. Megálltunk a kajálda előtt, majd bementünk. Igen, belülről is inkább egy kínai gyorskajáldának tűnt, mintsem étteremnek. Kértünk magunknak valamit, majd leültünk falatozni egy, a sarokban lévő boxba.
Eszegettünk, nevetgéltünk és elmeséltem neki nagyjából az egész napomat.
Munka után szinte egyből az adott interjú helyszínére siettem. A fiúk már nagyjából ott voltak, kivéve Niallt és Zaynt, de rajtuk kívül már Mike és CeCe, meg az interjútok is megjöttek. Az utolsó öt percben érkeztek be a fent említettek, és Zayn azonnal felém indult meg, széles mosollyal az arcán. Megállt előttem, majd lehajolt hozzám megcsókolni.
- Szeretlek - suttogta, majd rohant is beülni a helyére. Én pedig Mike mellé totyogtam.
- Ő volt a barátod?
- Úgy tűnik - mosolyodtam el.
- Akkor miért nem mondtad neki, hogy szereted... viszont? - kérdezte alig hallhatóan, vigyorral az arcán.
- Nem kell mondanom ahhoz, hogy számára is nyilvánvaló legyen - mondtam összepréselt ajkakkal, majd a fejemet felszegve sétáltam a "főnök" mellé, és figyeltem az eseményeket.
Közben csak sikitozásokat hallottam a fejemből. Gondolatok.
"HAZUDSZ, HAZUDSZ, HAZUDSZ."
És igazuk volt a hangoknak.
Az interjú után mindketten szépen meglettünk dicsérve, majd felajánlották a fiúk, hogy menjünk el velük -a bandával- vacsizni, pizzázni, inni valahová. Mike belement, de én inkább nemet mondtam a dologra.
Fáradtan slattyogtam haza, nyűgös voltam és a ruha is kezdett kényelmetlenné válni. Ahogy hazaértem, mentem fürdeni, majd fogat mostam, felkaptam a hálóingemet és "jó éjt cigi" nélkül aludtam el, pillanatok alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése