17. fejezet - LDN

Szép napot. 

Hello, LONDON!
Igen, valahogy ilyen felszabadultan léptem ki a repülőtérről, ahogy leszállt a gépem. Taxival jutottam el hazáig, és nagyon furcsán érintett meg az üres ház, ami fogadott. Általában megszoktam, hogy nem egy kihalt ház fogad, mikor hazaérek akárhonnan. De most így történt, bár nem meglepő.
"Beüzemeltem" a házat, és felcaflattam az emeletre, és kiöntöttem a bőröndöm tartalmát a szobám közepére. Most nem volt hozzá kedvem, hogy szenvedjek vele, így késő este, szal' lefürödtem és bealudtam.

Másnap úgy dél környékén ébredtem fel, majd szomorúan tapasztaltam, hogy a szoba körepén heverő szennyes nem mosta ki magát. Így, egy könnyed reggeli és zuhanyzás után nekiálltam a "nagymosásnak", ebédet főztem, meg kitakarítottam az egész házat. De ez nem csak ma ment, hanem mindenféle ok nélkül kitakarítottam az egész ház és kert minden egyes centijét. A nap végén hullaként aludtam el a nappaliban.

A napok gyorsan pörögtek, és az augusztus végi partik hamar eljöttek. Épp egy ilyenbe készülődtem. Kicsit hűvös volt már, így egy világos farmert és egy bő, csíkos felsőt választottam ki, amit megkötöttem egy vékonyka, barna fonott övvel a derekánál. Cipőnek egy fehér converset kerestem, majd leültem sminkelni és kiegyenesíteni a hajamat.

Kilencre sétáltam át Leilához.
 - Hű, kicsit túlöltöztem? - nézett rám, mikor beengedett. - Amúgy szasz'.
 - Hali - vigyorogtam rá, majd végignéztem az öltözetén. Magassarkú, ruha. - Igen, eléggé. Egy kertiparti lesz, ha jól értesültem. Nem egy bál.
 - Persze, gúnyolódj! - öltötte rám a nyelvét, majd felsétáltunk a szobájába. (Vagyis én sétáltam, ő meg feltopogott.)
Megvártam, míg magára vesz valami visszafogottabbat, majd tízre mentünk át Danielhez, aki egy volt évfolyamtársunk. Út közben Ben is csatlakozott hozzánk.

Elég nagy kertjük volt, több műanyag asztal felállítva a kerítés mellett, közöttük székek, és mindez egy sörsátor alatt. Volt itt minden; pingpong asztal, egy medence, még egy sörsátor, és vagy negyven-ötven ember az óriási kertben. Elmosolyodtam, mikor láttam, hogy szinte mindenkit ismerek itt, talán néhány arc nem ugrott be azonnal, de általánosságban csak a giminkből jöttek el emberek. Évfolyamtársak, még régebben ballagók...
 - Csá, Ben! - pacsizott le a házigazda Bennel -, és sziasztok, lányok. Jól néztek ki - vigyorgott ránk. Talán semmi meglepő nincs abban, hogy Dan' rendezte a bulit, mivel ő volt a gimis álompasi, a futball csapat kapitánya és a legokosabb srác az egész évfolyamban. Igen, valahogy ezekkel a szavakkal szokták őt jellemezni, és nem is tagadom, hogy én is hívtam így. Hülye volt az a lány, aki ne túrt volna bele a gyönyörű, sűrű, barna hajába... hihetetlen pasi.
Vissza a valóságba.
 - Hali - integettünk neki.
 - Igyatok valamit, aztán sörpongozzunk. Leila, te legyél velem, ti pedig együtt - mutatott rám meg Benre.
Ittunk egy kevés töményet, aztán tíz perc múlva már fel is állt a két csapat, azaz mi. A poharakat megtöltötték piával, és háromszög alakba tették le a pingpong asztalra.
 - Éééés, kezdődjön a játék - kiáltja el magát Dan, miközben kisebb nézőközönséget is kaptunk. A többiek közben már nagyban -ruhában- medencéztek, vagy elfoglalták valamelyik sörsátrat.
A végére egészen belejöttem, de a másik csapat még mindig jobb volt, és eszméletlen sok sört ittam meg. Pedig eddig sosem szerettem, de úgy tűnik, most sikerült megkedvelnem. A lényeg a lényeg... Leila és Dan nagyon leitattak minket.
Ez után kényelmesen beültünk a sörsátorba, és mindannyian rágyújtottunk. Az idő olyan tizenegy-fél tizenkettő körül járhatott, és fényt már csak a hold és a kerti lámpák adtak. (Milyen romantikus.) Mosolyogva dőltem neki Bennek, majd eldöntöttük négyen, hogy milyen vicces lenne feles ivó versenyt rendezni.
Nem volt vicces.

Másnap reggel egy ismeretlen helyen ébredtem, és fogalmam sem volt róla, merre lehettem. Az ágy mellé volt téve egy törölköző, meg a tegnapi ruháim. Félve néztem a takaró alá; egy bugyi és egy bő pólót viseltem. Nem az enyémet. Jaaaaj. Kitotyogtam a szobából, és találomra addig nyitogattam az ajtókat, míg nem megtaláltam a fürdőszobát, amit vagy fél órára elfoglaltam. Kicsit jobb állapotban voltam, így felöltöztem, magamhoz vettem minden cuccomat, és felkerestem valami ismerős arcot. Kis idő után sikerült realizálnom azt, hogy Dan házában vagyok. Jaaaajjaaaaaj. Lecaflattam a nappaliba, ahol ismerős, tegnap esti arcokkal futottam össze. Minden készségesen köszöngetett, meg bólintgatott, aranyosak voltak, aztán szépen, lassan szinte mindenki eltűnt, viszont én még nem léptem volna le, mivel nem találkoztam a házigazdával még. Kiültem a teraszra egy csésze kávéval és rágyújtottam.
Talán az öngyújtóm neszére ébredhetett fel, majd jöhetett ki Dan is. Nem, ez butaság, igen éber volt, de megérezte.
 - Jó reggelt.
 - Umm, halló - motyogtam, majd a cigimre koncentráltam. - Megmondanád, hogy miért ébredtem az ágyadban és pólódban?
 - Mert szétcsaptad magadat, és nem bírtál hazamenni, de ezt ilyenkor megköszönni kell, hogy ne használtam ki a helyzetedet - vigyorgott.
 - Ha-ha! Amúgy... köszönöm. De te amúgy sem tűnsz olyannak.
 - Nem is vagyok olyan - utánozta a hanghordozásomat, mire felnevettem.
 - Leila és Ben?
 - Ők hazatudtak menni, még tegnap este.
 - Hát, megiszom a kávémat és én is eltűnök - mosolyodtam el. - Király buli volt, megszerettem a sört... néhány órára.
 - Helyes!
(szerk. - Itt van Danről egy kép. :)

Néhány nap telt el, már lassan kezdődött a szeptember, mikor épp gépeztem a teraszon, és hívásom érkezett skypeon. Mikor megnyitottam Lou hülye feje jelent meg a képernyőn. Szélesen vigyorgott a kamerába, aztán a haját kezdte birizgálni.
 - Amúgy... látlak.
 - Guten tag - nézett újra a kamerába. - Rég hallottam felőled?
 - Szerintem nincs két hete, hogy eljöttem, esetleg másfél - vontam meg a vállamat, miközben beleittam a turmixomba. - Mivan arrafelé?
 - Berlin.
 - Na ne!
 - Hiányzol mindenkinek.
 - Harrynek kétlem.
 - Nekem elmondta, hogy kissé túlreagálta a dolgot.
 - Én voltam a hibás - mondtam összeszűkült szemekkel. - De mindegy, lezártam, már nem is érzem, hogy szerelmes lennék belé. Amúgy is csak akkor éreztem, ha vele voltam.
 - Az elején ez a normális.
 - Előbb kellett volna neki elmondanom, és akkor nem lett volna ennyi érzésem sem felé - állapítottam meg halkan. - De valljuk be, hogy ő is furcsa volt.
 - Ezt majd beszéld meg vele, ha hazamentünk.
 - Ja, asszem' muszáj lesz mindent tisztázni - mondtam komolyan. - Amúgy, mesélj már, milyen Németország!
 - Király. Jó a sör, elvagyunk a fiúkkal, nagyon nagy baromságokat csinálunk. Voltunk sörgyárban, meg egy csomó klassz helyen. Sajnálhatod, hogy nem vagy itt.
 - Németország annyira nem mozgatott volna meg, de Amszterdam már annál inkább.
 - Azt meghiszem. Amúgy CeCe azt mondta, küldött neked egy e-mailt a munkával kapcsolatban, majdlesd meg és válaszolj neki - gondolkodott el.
 - Óóó, köszi, hogy szóltál, teljesen belemelegedtem a teniszezésbe, Leilával minden nap járunk vagy' két órát.
 - Büszke vagyok rád, és a futás?
 - Azt esténként szoktam fél-egy órát, egyedül - mondtam monoton. - Megfogadtam a tanácsodat.
 - Ennek örülök.
 - Visszatérve, CeCe nagyon kiakadt? Mikor elmentem.
 - Nem annyira, de magának kellett ezeket intéznie, és emiatt idegbeteg volt - vigyorgott.
 - Harryvel mivan'?
 - Nemtom', megvan a srác. Kicsit furcsa volt, aztán újra a régi lett.
 - Lényegtelen - vontam meg a vállamat.
 - Na, mennem kell, indulunk a koncertre, vagyis főpróbára... izgalmas.
 - Az, nem irigyellek - nevettem ki. - Majd kereslek még. Sok szerencsét. Puszilom a többieket.
 - Szia.
Felmentem az e-mailemre, és valóban jött egy üzenet CeCetől.

"Helló, Olivia.
Bocsánat a zavarásért, de gondoltam írok neked a munkával kapcsolatban. Csupa jó hírrel szolgálhatok. Beszéltem a felettesemmel a Sony Music Entertainmentnél, aki felajánlott a kezem alatt neked egy kisebb munkát. Heti négyszer kéne bejönnöd, nyolc órás munkaidő, a cég Londoni telephelyénél. Akkor kezdhetnél, amikor hazaértünk a turnéról, vagyis az után egy héttel, hétfőn.
Sajnálom, hogy félbe kellett hagynod a turnés munkát, remélem azért élvezted.
A többit majd otthon megbeszéljük.

CC"

Szinte repdestem az örömtől, mikor elolvastam az üzenetet. Azonnal igent mondtam az ajánlatra, és milliószor megköszöntem egy levélben neki, majd Louisnak is a segítséget. Aztán újabb repdesős pillanat jött el, majd elmentem a boltba rumért meg szörpért, hogy megünnepelhessem a sikeremet, kicsit előre. Út közben, már hazafelé sikerült felhívnom Bent, hogy jöjjön át, ha van kedve, így húsz perc múlva már nem egyedül kell ünnepelgetnem.

Elég jó este keveredett ebből a kis találkozóból.